A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilva. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilva. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 1., szerda

Mézes-chilis pulykamell aszalt szilvás lilakáposztával

Bár az elmúlt hónapokban is töretlenül folytattam a diétát, a rengeteg tanulnivalónak és a tél beálltával a rossz "látási" és fényképezési viszonyoknak köszönhetően a blogra, sajnos, nem jutott sok időm. Pedig lett volna miről írnom! A korábbi hetekben új recepteket és ízeket fedeztem fel, illetve fejlesztettem ki, és vérzett a szívem, hogy nem tudom megosztani a "nagyérdeművel". Most, az új év első napján, amikor olyan dolgokat teszünk, amelyekkel az év további részében is foglalatoskodni szeretnénk, megosztok Veletek egy itthon nagy kedvenccé vált szárnyas fogást, jelezvén magamnak és a Jóistennek, hogy sok más mellett ebben az évben a bloggal is örömmel foglalkoznék :) Inspiráció innen.


Mézes-chilis pulykamell aszalt szilvás lilakáposztával - hozzávalók:

50 dkg pulykamell
3 ek méz
2 ek olívaolaj
1 tk citromos őrölt chili  - vagy Cayenne-bors, mivel mi szeretjük a csípőset, nálam mindkettőből került bele egy kicsi
1-1,5 tk őrölt pirospaprika (édesnemes)
ízlés szerint só és bors - bors csak abban az esetben, ha előzetesen kihagytuk a Cayenne-borsot
1 gerezd fokhagyma

nagyon kis fej lilakáposzta - elkészítés egy korábbi receptem alapján, csak az almát cseréltem ki kb. 10 dkg aszalt szilvára


A pác hozzávalóit egy kis tálkában óvatosan keverd el, majd a megmosott, besózott pulykamellet masszírozd meg a pác nagyobb felével. Tedd kizsírozott tepsibe, önts alá egy kevés vizet, majd fedd be alufóliával. Előmelegített sütőben, közepes lángon süsd addig a fólia alatt, amíg teljesen meg nem puhul. Amikor levetted róla a fóliát, simítsd el rajta a maradék pácot, és süsd ropogósra, pirosra. Nem nagy ördöngősség, mégis nagyon finom és laktató.


2013. november 10., vasárnap

Szilvás-meggyes energiagolyók

Tudom, azt mondtam, hogy kevesebb édességet fogok enni, de egyszerűen ennek a receptnek nem tudtam ellenállni. Szerintem lassan le kellene tiltani a hozzáférésem Pocak Panna blogjához, különben a diétám ellenkező eredménnyel fog zárulni :)

Talán megkímél a szemrehányásoktól az a tény, hogy ez az édesség nyers alapanyagokból készült, nem igényel sütést, így az összetevőkben lévő számos vitamin és ásványi anyag mindenféle sérülés nélkül, közvetlenül jut be a szervezetünkbe, ott kifejtve jótékony hatását. Mindezek mellett tanulás közben jólesik valami igazán finom és egészséges falatkával feltöltődni, ha az energiaszintünk már nagyon a végét járja.


Szilvás-meggyes energiagolyók - hozzávalók:

10 dkg aszalt meggy
10 dkg aszalt szilva
15 dkg mandula
10 dkg dió
2 marék mazsola
1 tk őrölt fahéj
1 ek méz

A hozzávalókat tedd az aprítógépbe, és pépesítsd addig, amíg nem kapsz egy teljesen homogén masszát, amely könnyen alakítható. Formázz belőle kis golyókat, fogyasztásig tárold hűtőszekrényben. Díszítheted is a kis golyókat, nálam egy részére natúr kakaópor és szezámmag került.


2013. október 21., hétfő

Sült karfiol szilva chutney-val

Bár a hétvége fantasztikusan telt, hiszen az idő és a táj is nagyon szép volt ott, amerre jártunk, a könnyed ebédeknek pár nap erejéig búcsút kellett intenem, és bizony, a gyomrom megsínylette az étrendtől való - némileg radikális - eltérést. Öt hónap után például újra a villám végére tűztem egy-két falat krumplit, és be kell vallanom, hogy bár a belőle készült tócsni nagyon ízletes volt, nem vágyom visszakerülni a burgonyafogyasztók népes táborába. Így a hét elejére olyan ételt kerestem, amely "gyógyírt" jelenthet megfáradt gyomromnak, és rápillantva a feltornyosuló egyetemi feladatokra, a "drága" időmből sem rabol el túl sokat.

Eszembe jutott kedvenc vegetariánusom blogja, amelyen pár héttel ezelőtt egy nagyon szép fotóval illusztrált receptbe botlottam, és mivel - meglepetésemre - minden hozzávaló megvolt a konyhámban, neki is láttam elkészíteni. A művelet nem vett igénybe 1 óránál többet, és az eredmény sem okozott csalódást. Sokan furcsállni fogják, hogy a gyomrom megnyugtatására viszonylag csípős ételt választottam, de én már csak ilyen ritka példány vagyok! :)


Sült karfiol szilva chutney-val - hozzávalók:

1 kis fej karfiol
őrölt fehérbors

olívaolaj

1 nagyon kicsi fej hagyma
30-35 dkg szilva
az alábbi fűszerek ízlés szerint: Cayenne bors
                                                   fahéj
                                                   szegfűszeg
                                                   szerecsendió
                                                   green thai chili fűszerkeverék
                                                   csillagánizs
                                                   (őrölt) gyömbér
1-2 ek méz - attól függően, mennyire édes a szilvánk


A karfiolt szedd szét nagyobb rózsákra, majd szeleteld kb. 1 cm széles falatokra. Kend be mindkét oldalát olívaolajjal, és fűszerezd a sóval és a borssal. Fektesd a szeleteket sütőpapírral bélelt tepsibe, és előmelegített sütőben süsd 20-25 percig (egyszer legalább meg kell őket fordítani.)

A chutney-hoz vágd a hagymát apró kockákra, majd dinszteld meg egy kevés olívaolajon/kókuszzsíron. Amikor már üvegesre pároltad, add hozzá a szilvát és a fűszereket. Várd meg, amíg egy kis levet ereszt, majd a végén csorgasd rá a mézet. Várj 1-2 percet, és már el is olthatod alatta a gázt. Ugye, milyen egyszerű? :)


2013. október 1., kedd

Fűszeres padlizsán - pulykamellel, szilvával megbolondítva

Imádom a padlizsánt! Amikor először utánaolvastam a paleónak, sok helyen láttam, hogy az igazi hardcore követők sem a padlizsánt, sem a paprikát, sem a paradicsomot nem szívesen fogyasztják (mondanom sem kell, a hüvelyeseken túl pont ezek azok, amiket szívesen megeszek). Mára szerves részei a paleo étkezésnek, csupán az autoimmun betegségben szenvedőknek hívják fel a figyelmét ezek kihagyására.

Jobbik felem anyukája szép és lédús padlizsánokkal ajándékozott meg, amikor feljöttek megnézni az új lakásunkat, így rögtön be is indultak az agyamban lévő fogaskerekek, mit is készíthetnék belőlük. Teljesen véletlenül akadt a kezembe a Metro egyik száma, amelyben több padlizsános recepttel ismertették meg a nagyérdeműt, és nekem elsőre ez a recept ragadta meg a tekintetem, hiszen nem csak egyszerű az elkészítése (leszámítva a padlizsán kibelezését, mert az nekem igen nehezen ment), de már az illusztrációnak szánt kép alapján is ínycsiklandozó volt. Két nappal később már itt illatozott a konyhámban! :) A receptet gyakorlatilag változtatás nélkül teszem közzé.


Fűszeres padlizsán - hozzávalók (ebből a mennyiségből 2 adag lesz):

2 kisebb padlizsán félbevágva, kivájva
1 kis fej vöröshagyma
3 ek olaj
20 dkg apróra vágott pulykamell

(frissen) őrölt feketebors
1 kk Cayenne bors
2 tk indiai szárnyas fűszerkeverék (én ezzel nem rendelkeztem, így a hús ízesítéséhez olyan fűszereket választottam, amelyek a szilvához is jól passzolnak: fahéj, kurkuma, szegfűszeg, szerecsendió)
10 dkg szilva kimagozva, felaprítva
1 tojás
1/2 dl fehérbor - bor hiányában ez nálam elmaradt :)
10 dkg durvára vágott, enyhén pirított (pekán)dió

Az olajon dinszteld meg az apróra vágott vöröshagymát, majd dobd mellé a pulykamellet, sózd, borsozd, és öntsd fel a fehérborral. Hagyd elpárologni a bor alkoholtartalmát, majd fedd le, hogy megpuhuljon a hús. Pirítsd egy kicsit, majd tedd mellé a padlizsán belsejét, kockákra vágva. Szórd meg az indiai fűszerkeverékkel (vagy az általam is javasolt fűszerekkel), és rövid ideig pirítsd együtt.

Ezek után vedd le a tűzről, majd néhány percnyi hűlés után keverd bele a tojást, a felaprított szilvát és a (pekán)diót. Ezzel az isteni masszával töltsd meg a kivájt padlizsánokat, és 160 fokos, előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt süsd készre!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...