A múlt héten születésnapot ünnepeltünk, Jobbik fél negyed százados lett, így itt volt a remek alkalom, hogy legálisan készíthessek valami édeset. Aranyos volt, azt mondta, készítsek olyat, ami finom, és én is ehetek belőle (nehéz is lett volna megállni, hogy ne egyek bele a tortájába, így legalább nem volt lelkiismeret-furdalásom).
Nem sokat törtem a fejem, milyen tortának örülne a legjobban a csoki- és kakaókedvelő szerelmem, csak a megvalósítás nem volt egyértelmű számomra. Személy szerint nagyon kedvelem a nyers édességeket, a hozzávalók összes ásványi anyagait és vitaminjait megőrzik, és az elkészítési folyamat is tizedére redukálódik. Emily nyers vegán honlapja az egyik legnagyobb kedvencem, csak ámulok és bámulok a nagyszerű képeken és a csodás recepteken. Emily karácsonyi ajánlatai között találtam rá erre a receptre, és a Jobbik féllel történő rövid egyeztetés után végül ez lett A torta idén. Sajnos, a képek nem tükrözik vissza, mennyire fantasztikusan finom a torta, és élőben még szebb volt!
Csokoládétorta narancsos kókuszhabbal, kókuszchipsszel és vörösáfonyával - hozzávalók:
1 bögre aszalt datolya
1 bögre dió
1 avokádó
2 ek méz - bármilyen édesítővel helyettesíthető, én most csak az állaga miatt választottam
2 ek olvasztott kókuszzsír
1 ek karobpor
1-2 ek kakaópor
1 vanília kikapart magjai
egy csipet Himalája só
1/4 bögre kókusztej (Ayor-D, 60%-os)
2 dl kókuszkrém (Cocomas)
1 narancs reszelt héja
díszítésként: kókuszchips és aszalt vörösáfonya
Egy 18 cm-es kapcsos tortaformát bélelj ki celofánnal, hogy a kész tortát könnyebb legyen eltávolítani a formából. A tésztához a datolyát, a diót és egy evőkanál kakaót (ha nem szeretnéd, hogy nagyon édes legyen) tedd egy késes aprítóba, és őröld egészen addig, amíg a hozzávalók elkezdenek összetapadni. A tésztát egyenletesen nyomkodd a formába, és tedd hűtőbe.
A "pudinghoz" az avokádót, a kókuszzsírt, a mézet, a karobport, a maradék kakaót, a vaníliát, a kevés sót, valamint a kókusztejet turmixold össze homogén krémmé. Ha túl sűrűnek találod, tovább lazíthatod kókusztejjel. Simítsd a formában pihenő tésztára, és tedd vissza a hűtőbe.
A tejszínhabhoz végy egy doboz kókuszkrémet, vágd le a tetejét, és pihentesd egy éjszakán át a hűtőben, így sokkal keményebbre verheted a habot. Mielőtt felvernéd, reszeld bele egy narancs héját, vigyázva, hogy a fehér héjból ne kerüljön a habba. Simítsd a csokoládés rétegre, és pihentesd a tortát egész éjszaka a hűtőben.
Másnap díszitsd fel, és már eheted is :) Megéri rá várni, nagyon-nagyon finom! :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. február 12., szerda
2013. október 23., szerda
Paleo nutella
Említettem már, hogy édesszájú vagyok? :) Mindig is nagyon szerettem a boltban kapható csokikrémeket és egyéb édes kencéket (különösen a Nutellát és a Milky Way-t), annak ellenére is, hogy tudtam, nem valami egészségesek, köszönhetően a rengeteg hozzáadott cukornak és tartósítószernek. Még arra is képes voltam, hogy tanulás vagy filmnézés közben kikanalazzam...az is előfordult, hogy annyira belemerültem a kanalazgatásba, hogy a végén már nem maradt mit :) Skóciában azonban annyira drágák voltak, hogy eszembe sem jutott vásárolni belőlük, így szépen lassan leszoktam róluk (vagy inkább áttértem a lemon curdre).
Pocak Panna azonban újra bevitt a bűnbe, amikor megláttam a honlapon a paleósított csokis mogyorókrémet. Annyira egyszerűnek tűnt az elkészítése, és annyira csábítóak voltak a róla készült képek, hogy nem tudtam ellenállni neki, és tegnap én is megcsináltam. Mondanom sem kell, sokkal mogyorósabb és sokkal csokisabb bármelyik boltban kapható krémnél. Jobbik fél sem rest, ha kóstolásról van szó ;)
Paleo nutella - hozzávalók:
30 dkg törökmogyoró
3 dkg kókuszzsír megolvasztva
4 dkg holland, cukrozatlan kakaópor
6 dkg méz
2-3 ek paleolaj
60 ml víz
1 mk vaníliapor
Ha héjas mogyorót veszel, első lépésként tedd 180 fokra előmelegített sütőbe pár perc erejéig, amíg megrepedezik a héja és el kezd illatozni. A még meleg mogyorót tedd konyharuhába, és rázd addig, amíg meg nem szabadul a teljes "ruházattól". Hagyd teljesen kihűlni.
A kihűlt, megtisztított mogyorót öntsd aprítógépbe, és keverd egészen addig, amíg krémes állagúvá válik (10-15 perc, teljesítménytől függően). Ha ez megtörténik, add hozzá a maradék hozzávalókat, és keverd homogén, jól kenhető masszává. Adagold üveg(ek)be, és fogyasztásig tárold hűtőszekrényben.
Megjegyzés: Pocak Panna képein úgy látszik, hogy egy kicsit folyékonyabb krém a végeredmény, az enyém azonban viszonylag sűrű lett. Gondolom, függ attól is, milyen kakaóport használunk. Legközelebb (persze, hogy lesz legközelebb :) ) kicsit több olajat fogok hozzáadni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)