Mindig is szerettem az édes reggeliket, ez az egyik oka annak, hogy ebben a napszakban eszem gyümölcsöt a legszívesebben. Ennek ellenére palacsintát még soha nem készítettem reggelre, amerikai típusút pedig pláne nem, mindig is a kis, vékony, szinte átlátszó "crépe" híve voltam. Azonban Trollanyu paleós receptjeit látva összefolyt a nyál a számban, és úgy döntöttem, adok egy esélyt ennek a lenmagos változatnak is. Elhatározásomban az egyre borongósabbá váló időjárás is segített, hiszen ilyen hideg reggeleken az ember bizony vágyik valami melegre a reggeliző asztal mellett.
Igen ám, de mit egyek a palacsintámhoz? Tudom, miért ne ehetném üresen, csak úgy magában, hiszen úgy is nagyon ízletes. Mindig is szerettem valamivel megbolondítani a natúr palacsintát, a családban a legnépszerűbb természetesen a baracklekváros volt. Mivel nem rendelkezem cukormentes lekvárral, a mézfogyasztásomat pedig igyekszem a minimumra csökkenteni (a diéta nem igazán kedveli mint alapanyagot), a gyümölcsszósz mellett tettem le a voksom. Ebben az időszakban, amikor a körte és a szilva már kifutó példány a termelői piacon, mindig megjön a kedvem a datolyaszilvához (külföldi nevén hurmához, vicces nevén kakigyümölcshöz). Első németországi látogatásomig nem is hallottam ennek a gyümölcsnek a létezéséről, viszont általános derültséget okozott, amikor az egyik kedves barátnőm nevetve mesélte, hogy kakit árulnak a müncheni piacon. A neve rögtön beégett a memóriámba, és egy-két évvel később, immár valamelyik hazai szupermarketben vettünk először (ekkorra már a család érdeklődését is kellően felkeltettem). Szerelem volt első látásra és kóstolásra! Finom, lédús, sárgabarackos, nagyon nagyon édes és különleges. Nem volt kérdés, miből is készül az a bizonyos gyümölcsszósz ;)
Visszatérve a palacsintára, be kell vallanom, a Trollanyu által tapasztaltak egy részét én is
érzékeltem, annak ellenére, hogy nem az egész adagot csináltam darált
magból. Legközelebb az egész lenmaglisztből készül majd a gyomrom kímélése
érdekében (pedig magból mennyivel olcsóbb lenne!).
Lenmagos minipalacsinták datolyaszilvával - hozzávalók:
5 dkg finomra őrölt lenmag
5 dkg lenmagliszt
1/2 tk szódabikarbóna
1 tk útifű maghéj
2 tojás
1 tk almaecet
1 dl Cocomas kókusztejszín
1 dl 100%-os narancslé
3 dkg xilit (nagyjából 2 púpozott ek)
diónyi kókuszzsír
1 db nagyon érett és 1 db érett datolyaszilva
1/2 dl narancslé
egy fél citrom leve
1 ek méz - elhagyható
1 nagyobb marék mazsola
1 kk mézeskalács-fűszerkeverék
Őröld meg a legmagot, majd keverd össze a legmagliszttel, a szódabikarbónával és az útifű maghéjjal. Verd fel a tojásokat, majd add hozzá az almaecetet és a narancslével elkevert kókusztejszínt. Óvatosan adagold hozzá a száraz alapanyagokat is. Ne ijedj meg, az útifű maghéj összekapja a tésztát, és eléggé masszív lesz. Ha kicsit folyékonyabb tésztára vágysz, adj még hozzá narancslevet, vagy keverj el benne villával összenyomkodott banánt. A kókuszzsírt hevítsd fel egy teflonos sütőben, és szaggass a tésztából kis halmokat, majd lapogasd el őket (ha nagyon sűrű a tészta, ez igen macerás tud lenni, de minden csepp verejtéket megér a végeredmény). Szintén nem Te vagy a hibás, ha a palacsintát megfordítva azt érzékeled, hogy túlságosan megbarnult, szinte égett színe lett, a lenmag így viselkedik, az ízén mit sem változtat.
A datolyaszilvákat vágd apró darabokra, tedd egy füles fazékba, majd öntsd fel a narancs- és citromlével, add hozzá a mézet és a fűszert, és főzd addig, amíg besűrűsödik.
Jobbik fél is lelkesen tűrte befelé, így azt hiszem, igazán finom reggelit alkottam :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 13., szerda
2013. október 12., szombat
Duplán gesztenyés palacsintatorta
Már hetek óta szemezgettem a piacon a szelídgesztenyével, de olyan drágán adták, hogy a szemezésen túl nem kerültem vele közelebbi kapcsolatba. Egyik nap azonban, az egyik csoporttársam ajánlására, betértem az egyetem közelében lévő kis zöldségeshez, ahol nemcsak nagyon szép árukészletet találtam, hanem megfizethető árú gesztenyét is. Nem tudtam megállni, és vettem egy kisebb mennyiséget, amelyből még aznap házi gesztenyemasszát készítettem.
A gesztenye mellett a másik nagy kedvencem a palacsinta, amelyet szinte bármekkora mennyiségben képes vagyok elpusztítani. Igen ám, de a jól ismert palacsintatészta szinte csak olyan összetevőkből áll, amelyeket a paleo étrend elkerülendőnek tart. Öröm volt látni, hogy rajtam kívül rengeteg édesszájú paleós van, akik az évek során különböző alternatívákat fejlesztettek ki a palacsinta paleósítására. Engem különösen ez a recept fogott meg, mert már a képek alapján is látszott, hogy nagyon hasonló lehet az eredeti palacsintához. Ráadásul gesztenyelisztből készül, ami tökéletes választásnak tűnt a már meglévő gesztenyemasszámhoz. Mondanom sem kell, a palacsinta még aznap itt gőzölgött a tányéromon :)
Duplán gesztenyés palacsintatorta - hozzávalók:
a tésztához:
3 egész tojás
7 csapott ek gesztenyeliszt
1/2 dl Cocomas kókusztejszín
1 dl szénsavas ásványvíz
2 ek paleolaj/kókuszolaj
1 csipet só
1 ek xilit
valamennyi zsiradék a sütéshez - nálam teflonsütőben készült, így nem kellett alátennem semmit sem
a gesztenyekrémhez:
20 dkg házi gesztenyemassza - 30 dkg szelídgesztenye megsütve, meghámozva, összetörve némi kókusztejszínnel és édesítőszerrel
2-3 dl Cocomas kókusztejszín - ha túl sűrű, adhatsz hozzá vizet
2-3 ek méz
A gesztenyeliszt kivételével a tészta hozzávalóit keverd homogén folyadékká, majd óvatosan, kanalanként add hozzá a lisztet, mert akárcsak az eredeti tészta esetén, ez is csomósodhat. Az igazihoz hasonló sűrűségű tésztát kell kapnod. Felhevített serpenyőbe csorgass egy kevés tésztát, majd miután az egyik oldala szép barnára sült, fordítsd át, és a másik oldalát is süsd meg (ha van palacsintalapátod, a forgatás hihetetlen egyszerű, hiszen maga a tészta nem szakad - mivel én kímélni akartam a teflonbevonatot, kézzel fordítgattam a palacsintákat). Rétegezd a palacsintákat: nálam az első rétegre gesztenyekrém került, a másodikra házi citromkrém (édesszájúaknak csokikrém vagy cukrozott kakaó), majd a következőre ismét gesztenye, és így tovább, amíg el nem fogytak a megsütött palacsinták.
A teteje bevonható csokimázzal, de szerintem enélkül is kellően édes. Tálaláskor a megmaradt gesztenyekrémet kínáltam a palacsinta mellé, de nagyon finom mézzel megcsorgatva is.

Címkék:
citrom,
desszert,
ebéd,
édes,
gesztenye,
ősz,
palacsinta,
vegetáriánus
2013. október 5., szombat
Thai sütőtök curry
Gyakran "vádolják" azzal a paleo diéta híveit, hogy húson kívül nem fogyasztanak semmi mást, néha egy kis salátalevelet, és kész. Eleinte én is ebben a tévhitben éltem, és meg is örültem ennek, hiszen óriási húsevő vagyok, gyakorlatilag minden formában meg tudom enni. Lehet, hogy a vércsoportom eleve determinál erre a ragadozó létre ?? :)
Azonban vannak napok, amikor nem vágyok semmilyen húskészítményre vagy húsra. Ilyen esetekben szoktam vegetáriánus vagy (nyers) vegán gasztroblogokon nézelődni, hihetetlen, mit ki nem tudnak hozni a zöldségekből. Közülük is a kedvencem Vegasztrománia, aki a finomabbnál finomabb ételeket szebbnél szebb fotókkal, sőt mi több, fotómontázsokkal illusztrálja, ami meghozza a kedvem szinte bármelyik étel elkészítéséhez.
Ősszel a piac tele van sütőtökkel, amivel én eddig csak sült formában találkoztam, sem az abból készült leveshez, sem más típusú elkészítési módhoz nem volt szerencsém, így meglepetten olvastam kedvenc vegámnál a sütőtök curry receptjét. Úgy döntöttem, adok neki egy esélyt, hátha alapfogássá válik a konyhámban ... jelentem, azzá vált :)
Thai sütőtök curry - hozzávalók:
60 dkg magtalanított, hámozott sütőtök felkockázva - eredetileg hokkaido tökkel íródott a recept
1 kisebb fej hagyma felaprítva
1 fokhagyma reszelve/apróra vágva
1 kk őrölt gyömbér - az eredeti recept 1 cm-nyi frissen reszelt gyömbért ír
1 ázsiai citromfű - rengeteg fűszerrel helyettesíthető, pl. bazsalikom, menta; de használhatsz citromhéjat is
1 chili - nálam szárított chili került az ételbe (természetesen, aki jobban szereti csípősen, ízlés szerint adhat hozzá többet is)
1/3 csokor petrezselyem nagyon apróra vágva - eredeti recept szerint koriander, de nekem most petrezselyem volt itthon
1 lime
4 dl kókusztejszín
1 kk xilit - teljesen kihagyható, legközelebb nem is teszem bele
só - én nem tettem, nem is hiányzott
1/2 ek green thai curry paszta
zsiradék - eredeti recept szezámolajjal dolgozott, nálam a kókuszzsír töltötte be ezt a funkciót
Hevítsd fel a zsiradékot, majd dobd rá a hagymát, és párold üvegesre. Tedd mellé a sütőtököt, a chilit és a citromfüvet, majd öntsd fel a kókusztejszínnel (aki kicsit levesesebbre szeretné hagyni, adhat hozzá vizet is). Fokozatosan adagold a tökhöz a fűszereket, előbb a cukrot, a curry pasztát és a gyömbért, majd a fokhagymát, a legeslegvégén pedig a lime kifacsart levét és a petrezselymet. Mindennel elkészülsz legfeljebb 20 perc alatt (plusz a sütőtök pucolására szánt idő, ami nálam nem ment gördülékenyen).
Főzhetsz mellé rizst vagy rizstésztát is, én így magában ettem, és mennyei volt. :)
Megjegyzés: Sajnos, nem voltam elég figyelmes, és sikerült egy kicsit túlfőznöm a sütőtököt, erre mindenképp ügyeljetek. Aki levesesebben szeretné, csökkentse a kókusztejszín mennyiségét 2-3 dl-re, és adjon még hozzá 2-3 dl vizet.

2013. október 4., péntek
Banános körteleves
Bár nem tartom magam különösebben levesesnek, időnként rámjön az "ehetnék", és akkor szívesen összeütök magamnak egy könnyű krémlevest (vasárnaponként pedig megkapom a heti betevő húslevesemet - mint sokaknak, nekem is anyukám levese a No. 1). Ha választanom kell a zöldség- és gyümölcs-krémlevesek között, inkább gyümölcslevest főzök, szinte mindig idénygyümölcsből, ugyanis a fagyasztottakért nem rajongok igazán.
Mivel a körte magasan vezeti a népszerűségi listámat az őszi gyümölcsök között, nem volt kérdés, hogy ő esik áldozatomul a konyhában. Olyan receptet kerestem, ami csavar egy kicsit az egyszerű körtelevesen, így akadtam rá Krisztánál a banános variációra, ami rögtön szimpatikus lett számomra. Nem bántam meg: egy selymes, nagyon krémes leves lett a végeredmény, amelyet bármely napszakban szívesen fogyasztok...igen, akár reggeliként is :)
Banános körteleves - hozzávalók:
4 db vilmoskörte - én a héját is meghagytam, kiskorom emlékei szerint "abban van a vitamin" :)
2 db kisebb banán
2 dl kókusztejszín
víz
1 kk fahéj
1 kk őrölt gyömbér
1 csipet só
1 ek xilit vagy egyéb cukorpótlék
A megmosott körtéket és a meghámozott banánokat kockázd fel, és egy kevés vízzel (nagyjából félig lepje el a gyümölcsöket) tedd fel főni, és amikor egy kicsit megpuhult, add hozzá a kókusztejszínt, a fűszereket és az édesítőt, majd botmixerrel turmixold homogénre. Turmixolás után hagyd még egyszer felforrni, és már tálalhatod is. Nálam csillagánizs került a tányérba dekorációként.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)