A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyoró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyoró. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 20., szerda

Sokmagvas "luxus" kenyér

Igen, luxus, mert nemcsak magokban, és így ásványi anyagokban rendkívül gazdag, hanem az összetevők árát tekintve sem alsó kategóriás, de úgy voltam vele, egyszer mindent ki kell próbálni. Kalandvágyamnál csak a magvak iránti olthatatlan rajongásom volt meggyőzőbb. Sokáig azt hittem, a különböző magvak és csonthéjasok nem tesznek jót a bőrömnek, őket okoltam például a tinédzserkori pattanásaimért is (utóbb kiderült, nem teljesen alaptalanul, ugyanis a dió valóban ilyen hatással van rám, de annyira szeretem, hogy a kedvéért hajlandó vagyok elviselni azt a kevés pattanást a homlokomon). Ma már megbizonyosodtam, hogy kellő odafigyeléssel hódolhatok a rajongásom tárgyainak anélkül, hogy sállal kellene takargatnom az arcomat. :) A pékségekben vásárolható kenyerek közül is mindig azok voltak a kedvenceim, amelyek tartalmaztak valamilyen magot, legyen akár tökmag, akár napraforgómag, akár csak egy kevés szezámmag.


Sarah Britton blogját egyszerűen imádom. Annyira szemkápráztatóak a képek, hogy nem tudok betelni velük, és szívem szerint azonnal elkészítenék minden ételt itthon, a saját konyhámban. Bárcsak én is ilyen kreatív szakáccsá válhatnék, mint Sarah! :) Jó érzés, hogy amíg fejlesztem magam szakácsnőként és receptíróként, ilyen fantasztikus blogokra támaszkodhatok, ha kifogyok az ötletekből, vagy ha csak szimplán valami újra vágyom. Meg kell említenem, hogy a képen látható kenyér nem 100% paleo, a zabpehellyel kötöttem némi kompromisszumot, de mindenkit bíztatok arra, hogy készítse el, mert páratlan ízélmény.



Sokmagvas "luxus" kenyér - hozzávalók:

145 g bio zabpehely
135 g napraforgómag
90 g lenmag
65 g törökmogyoró - nálam héjas
50 g aszalt, cukormentes vörösáfonya - ez eredetileg nem szerepelt a receptben, de szerettem volna valamilyen színnel feldobni a kenyeret, és hirtelen ezt találtam itthon :)
2 ek chia azték zsálya mag - fantasztikus omega 3-forrás
4 ek útifű maghéj
1 tk tengeri só
1 ek méz
3 ek kókuszzsír - megolvasztva
375 ml víz

A száraz hozzávalókat tedd egy teflonos kenyér-sütőformába, és keverd el alaposan. Egy kis tálban keverd el a vizet, a mézet és a megolvasztott kókuszzsírt, majd öntsd a magkeverékre. Dolgozd át, majd hagyd egy kicsit pihenni (ez nálam 2 óra hossza volt, ez idő alatt sült meg a vacsorára szánt hús a sütőben). Süsd 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig, majd emeld ki a formából, helyezd a sütő rácsára, és tedd vissza még 30-40 percre, hogy szép kérget kaphasson. Nem baj, ha egy kicsit odakap, az ízén mit sem változtat!


2013. október 31., csütörtök

Almás-körtés paleo morzsasüti

A diéták és életmódváltások alkalmával a legnehezebb mindig az ebéd és/vagy (inkább vagy) vacsora utáni desszert kérdése. Joggal nevezhetem magam édességfüggőnek, hiszen gyakorlatilag muszáj minden nap ennem valami édeset, legyen az akár gyümölcs, akár valamilyen bűnösebb "élvezet". Ez a konyhai pályafutásomra is igaz: még a legegyszerűbb ételek elkészítésében is bizonytalan voltam, amikor már tortákat sütöttem a család minden tagjának a megfelelő alkalmakra, akár születésnapra, akár névnapra, akár csak úgy, kedvtelésből, pihenésképp. Mióta paleózom, igyekszem olyan édességekkel előrukkolni, amelyeknek a fő összetevője valamilyen gyümölcs, aszalva vagy frissen, nyersen.

A morzsasüti gondolatával már évek óta kacérkodtam, de valahogy soha nem volt kedvem nekifogni. Most azonban kedvem támadt kísérletezni, így megpróbáltam a még korábban nem készített (és ebből kifolyólag megfelelő tapasztalatokkal sem szolgáló) morzsasütit az asztalra varázsolni. Az első kísérlet szerintünk nagyon ízletes lett, bár legközelebb a morzsa rétegét kicsit alacsonyabbra csinálom. Finom, szaftos, könnyű desszert, bármikor megennék belőle egy pohárral! :)


Almás-körtés morzsasüti - hozzávalók:

1 db nagyobb zöldalma
1 db közepes (vilmos)körte
1 mk fahéj
1 mk őrölt gyömbér
1-2 db csillagánizs
kb. 1 dl Cocomas kókusztejszín

6 dkg törökmogyoró
6 dkg dió
2 ek kókuszreszelék
1 mk fahéj
fél ek xilit


Az almát és a körtét mosd meg alaposan, semmiképp se héjazd meg! Vágd apró kockákra, majd egy kevés vízzel (nagyjából két blöggyintés) tedd fel főni egy fazékban. Add hozzá a fűszereket, és várj addig, amíg egy kicsit összeesik. Ha ez megtörténik, öntsd fel a kókusztejszínnel, várd meg, amíg el kezd buborékozni, és és húzd le a tűzről.

A mogyorót, a diót, a kókuszreszeléket, a xilitet és a fahéjat tedd aprítóba, és dolgozd össze addig, amíg nem kezd a gépben összetapadni. Adagold a gyümölcsös keveréket kis poharakba, majd fedd be a magmorzsával. Tedd előmelegített sütőbe, és süsd 10-15 percig, egészen addig, amíg a morzsa meg nem barnul egy kicsit. Még frissen, vagy kihűlve (nem paleósoknak tejszínnel tálalva) egyaránt nagyon ízletes.

2013. október 23., szerda

Paleo nutella

Említettem már, hogy édesszájú vagyok? :) Mindig is nagyon szerettem a boltban kapható csokikrémeket és egyéb édes kencéket (különösen a Nutellát és a Milky Way-t), annak ellenére is, hogy tudtam, nem valami egészségesek, köszönhetően a rengeteg hozzáadott cukornak és tartósítószernek. Még arra is képes voltam, hogy tanulás vagy filmnézés közben kikanalazzam...az is előfordult, hogy annyira belemerültem a kanalazgatásba, hogy a végén már nem maradt mit :) Skóciában azonban annyira drágák voltak, hogy eszembe sem jutott vásárolni belőlük, így szépen lassan leszoktam róluk (vagy inkább áttértem a lemon curdre).

Pocak Panna azonban újra bevitt a bűnbe, amikor megláttam a honlapon a paleósított csokis mogyorókrémet. Annyira egyszerűnek tűnt az elkészítése, és annyira csábítóak voltak a róla készült képek, hogy nem tudtam ellenállni neki, és tegnap én is megcsináltam. Mondanom sem kell, sokkal mogyorósabb és sokkal csokisabb bármelyik boltban kapható krémnél. Jobbik fél sem rest, ha kóstolásról van szó ;)


Paleo nutella - hozzávalók:

30 dkg törökmogyoró
3 dkg kókuszzsír megolvasztva
4 dkg holland, cukrozatlan kakaópor
6 dkg méz
2-3 ek paleolaj
60 ml víz
1 mk vaníliapor

Ha héjas mogyorót veszel, első lépésként tedd 180 fokra előmelegített sütőbe pár perc erejéig, amíg megrepedezik a héja és el kezd illatozni. A még meleg mogyorót tedd konyharuhába, és rázd addig, amíg meg nem szabadul a teljes "ruházattól". Hagyd teljesen kihűlni.

A kihűlt, megtisztított mogyorót öntsd aprítógépbe, és keverd egészen addig, amíg krémes állagúvá válik (10-15 perc, teljesítménytől függően). Ha ez megtörténik, add hozzá a maradék hozzávalókat, és keverd homogén, jól kenhető masszává. Adagold üveg(ek)be, és fogyasztásig tárold hűtőszekrényben.

Megjegyzés: Pocak Panna képein úgy látszik, hogy egy kicsit folyékonyabb krém a végeredmény, az enyém azonban viszonylag sűrű lett. Gondolom, függ attól is, milyen kakaóport használunk. Legközelebb (persze, hogy lesz legközelebb :) ) kicsit több olajat fogok hozzáadni.

2013. október 6., vasárnap

Mandulás-lenmagos kenyér

Korábban már megjegyeztem, hogy reggelente szívesebben eszem gyümölcsöt, de mostanában egyre inkább hiányoznak a finom, foszlós kenyerek és kalácsok. Régen mind a sós, mind az édes péksüteményeket nagyon szerettem, és bizony az édeseket ma sem vetném meg, ha nem váltottam volna életmódot.

Igen ám, de gluténmentes kenyeret nem árulnak minden sarkon, így életemben először magamnak kellett gondoskodnom a kenyérről is. Bár gluténmentes liszt kapható a boltokban, én mégis inkább a különböző magokból készült lisztekre esküszöm. Az olajos és csonthéjas magvak remek fehérje- és magnéziumforrások, ráadásul nagyon finomak és roppant egyszerű velük dolgozni. Igaz, bizonyos maglisztek esetén az ár igen borsos, de abszolút rászolgálnak minden egyes rájuk költött forintra.

Számos receptet átbogarásztam, hogy melyik felelne meg a legjobban az ízlésemnek, ám ismét kedvenc vegám húzott ki a csávából (az igazsághoz hozzátartozik, hogy választásomban közreműködött az a piaci árus is, aki kérésem ellenére sózott, hámozott mandulát adott). A talált receptet egy kicsit felturbóztam, de az alaprecept is nagyon ízletes. :)


Mandulás-lenmagos kenyér - hozzávalók:

15 dkg lenmagliszt - ez az egyik legolcsóbb magliszt, és fantasztikus ásványianyag- és vitaminforrás, többek között tartalmaz káliumot, foszfort, magnéziumot és kalciumot, valamint A-, B-, C-, D- és E-vitamint is
10 dkg (sózott) mandula finomra őrölve
2-3 marék dió durvára őrölve
2 ek szezámpehely
1/2 ek útifű maghéj - biztosítja a kenyér rosttartalmát, aminek nagyon fontos szerepe van az emésztésben és a tápanyagok felszívódásában
1 tk szódabikarbóna - aki nem paleózik, használhat sütőport
1 kk só
3 tojás
1,5 dl víz
1 ek kókuszolaj - kókuszzsír megolvasztva


A száraz hozzávalókat és a nedves hozzávalókat külön-külön tálban keverd el, majd vegyítsd össze. Hagyd 5-10 percet állni, majd kanalazd át egy sütőpapírral kibélelt formába, és tedd előmelegített sütőbe. 180 fokon süsd kb. 40 percig (az én sütőm bivalyerős, így nálam ez 30-35 perc szokott lenni). A szeleteléssel várj addig, amíg ki nem hűlt teljesen.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...