A diéták és életmódváltások alkalmával a legnehezebb mindig az ebéd és/vagy (inkább vagy) vacsora utáni desszert kérdése. Joggal nevezhetem magam édességfüggőnek, hiszen gyakorlatilag muszáj minden nap ennem valami édeset, legyen az akár gyümölcs, akár valamilyen bűnösebb "élvezet". Ez a konyhai pályafutásomra is igaz: még a legegyszerűbb ételek elkészítésében is bizonytalan voltam, amikor már tortákat sütöttem a család minden tagjának a megfelelő alkalmakra, akár születésnapra, akár névnapra, akár csak úgy, kedvtelésből, pihenésképp. Mióta paleózom, igyekszem olyan édességekkel előrukkolni, amelyeknek a fő összetevője valamilyen gyümölcs, aszalva vagy frissen, nyersen.
A morzsasüti gondolatával már évek óta kacérkodtam, de valahogy soha nem volt kedvem nekifogni. Most azonban kedvem támadt kísérletezni, így megpróbáltam a még korábban nem készített (és ebből kifolyólag megfelelő tapasztalatokkal sem szolgáló) morzsasütit az asztalra varázsolni. Az első kísérlet szerintünk nagyon ízletes lett, bár legközelebb a morzsa rétegét kicsit alacsonyabbra csinálom. Finom, szaftos, könnyű desszert, bármikor megennék belőle egy pohárral! :)
Almás-körtés morzsasüti - hozzávalók:
1 db nagyobb zöldalma
1 db közepes (vilmos)körte
1 mk fahéj
1 mk őrölt gyömbér
1-2 db csillagánizs
kb. 1 dl Cocomas kókusztejszín
6 dkg törökmogyoró
6 dkg dió
2 ek kókuszreszelék
1 mk fahéj
fél ek xilit
Az almát és a körtét mosd meg alaposan, semmiképp se héjazd meg! Vágd apró kockákra, majd egy kevés vízzel (nagyjából két blöggyintés) tedd fel főni egy fazékban. Add hozzá a fűszereket, és várj addig, amíg egy kicsit összeesik. Ha ez megtörténik, öntsd fel a kókusztejszínnel, várd meg, amíg el kezd buborékozni, és és húzd le a tűzről.
A mogyorót, a diót, a kókuszreszeléket, a xilitet és a fahéjat tedd aprítóba, és dolgozd össze addig, amíg nem kezd a gépben összetapadni. Adagold a gyümölcsös keveréket kis poharakba, majd fedd be a magmorzsával. Tedd előmelegített sütőbe, és süsd 10-15 percig, egészen addig, amíg a morzsa meg nem barnul egy kicsit. Még frissen, vagy kihűlve (nem paleósoknak tejszínnel tálalva) egyaránt nagyon ízletes.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. október 31., csütörtök
2013. október 4., péntek
Banános körteleves
Bár nem tartom magam különösebben levesesnek, időnként rámjön az "ehetnék", és akkor szívesen összeütök magamnak egy könnyű krémlevest (vasárnaponként pedig megkapom a heti betevő húslevesemet - mint sokaknak, nekem is anyukám levese a No. 1). Ha választanom kell a zöldség- és gyümölcs-krémlevesek között, inkább gyümölcslevest főzök, szinte mindig idénygyümölcsből, ugyanis a fagyasztottakért nem rajongok igazán.
Mivel a körte magasan vezeti a népszerűségi listámat az őszi gyümölcsök között, nem volt kérdés, hogy ő esik áldozatomul a konyhában. Olyan receptet kerestem, ami csavar egy kicsit az egyszerű körtelevesen, így akadtam rá Krisztánál a banános variációra, ami rögtön szimpatikus lett számomra. Nem bántam meg: egy selymes, nagyon krémes leves lett a végeredmény, amelyet bármely napszakban szívesen fogyasztok...igen, akár reggeliként is :)
Banános körteleves - hozzávalók:
4 db vilmoskörte - én a héját is meghagytam, kiskorom emlékei szerint "abban van a vitamin" :)
2 db kisebb banán
2 dl kókusztejszín
víz
1 kk fahéj
1 kk őrölt gyömbér
1 csipet só
1 ek xilit vagy egyéb cukorpótlék
A megmosott körtéket és a meghámozott banánokat kockázd fel, és egy kevés vízzel (nagyjából félig lepje el a gyümölcsöket) tedd fel főni, és amikor egy kicsit megpuhult, add hozzá a kókusztejszínt, a fűszereket és az édesítőt, majd botmixerrel turmixold homogénre. Turmixolás után hagyd még egyszer felforrni, és már tálalhatod is. Nálam csillagánizs került a tányérba dekorációként.

2013. szeptember 29., vasárnap
Gyümölcsös-magvas paleo reggeli
Jó ideje már, hogy reggelire csak gyümölcsöt eszem (erre a szokásomra a régi, igen hatékony 90 napos diétáim hagyatékaként tekintek), esetleg valamilyen édesebb péksüteményt (erről kinn nem volt nehéz lemondanom, ugyanis a boltokban kapható pékáruk jelentős részének minősége kritikán aluli volt). A kenyér, zsömle és kifili fogyasztásával (leszámítva a hétvégi családi reggeliket) gyakorlatilag abban a pillanatban felhagytam, hogy kitettem a lábam a gimnáziumi kollégium ajtaján - mostanában érzem, hogy vissza kellene vennem a kenyeret a reggeleim rutinjába.
Gyümölcsös-magvas paleo reggeli - hozzávalók:
1 db banán
1 db körte
1 csippentés mandula (akár tisztított, akár héjas)
1 csippentés dió
1 csippentés kókuszreszelék (natúr)
A gyümölcsöket vágjuk kis kockákra, a magvakat hintsük rájuk, és már kész is van az isteni, napindító lakoma!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)