A következő címkéjű bejegyzések mutatása: méz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: méz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 19., szerda

Kivifagyi gyümölcsdarabokkal

Nehéz egy hosszabb kihagyás után új posztot kezdeni, hiszen azon lamentál a szerző, érdekel-e bárkit is hallgatásának oka. Egy biztos, nem amiatt nem születettek bejegyzések, mert hátat fordítottam volna a konyhának, pusztán az életem érkezett olyan szakaszba, amikor hőn szeretett és imádott hobbimnak, bizony, háttérbe kellett szorulnia. Amíg én a lelkemmel voltam elfoglalva, az időjárás is gondolt egyet, és olyan csodálatos, napos idővel ajándékozott meg, amely gyógyírként szolgált elfáradt testemnek és lelkemnek.

Ilyen szép, napos időben nem is járhat igazán más az ember fejében, mint a fagylalt, közkedveltebb nevén fagyi :) Amikor még egri kollégista voltam, a sétálóutcán, a McDonald's-cal szemben volt egy kis ablak, ahol egy idősebb úr árulta a saját maga által kidolgozott receptek alapján főzött fagyikat. Egész életemben soha, sehol máshol nem ettem olyan ízbombasztikus és krémes fagyit, mint ott. Minden tavasszal alig vártuk, hogy kinyisson, hetente tettünk arra egy kört. Az öreg nagyon értett hozzá, hogyan kell visszacsábítani a vásárlókat: minden héten módosított a kínálaton, hölgyemnek szólította az olyan fiatal csitriket is, mint például én, és mindezek fejében ő adta a legolcsóbban a fagyit az egész városban! A kedvencem a whiskey-s és a keleti csemege fantázia nevű fagyi volt, az utóbbit szeretném majd a közeljövőben jómagam is reprodukálni, bár olyan finom biztos nem lesz, mint amilyen az övé volt. Nem tudom, megvan-e még az üzlet, de ha nincs is, innen üzenem, hogy az Isten áldja azért a sok finomságért, amit tőle kaptunk akkor, majd' 6-8 évvel ezelőtt! :)

A gyümölcsös fagyik nagy kedvenceim, főleg a citromosat imádom, de most Jobbik fél kérésére kivivel készült. Nagyon aggódtam, hogy a viszonylag semleges ízű és nagyon vizes gyümölcsöt hogyan lehet krémes fagylalttá transzformálni, de úgy gondolom, a végeredmény jobb lett a vártnál. Csak azt sajnálom, hogy nem sikerült olyan márványosra formálnom, mint amilyen Pocak Panna epres fagyija. Életem egyik célja, hogy olyan meseszép paleo fagyit tudjak gyártani!! :)




Kivifagyi gyümölcsdarabokkal - hozzávalók (kb. 7-8 dl fagyihoz):

8 dkg blansírozott mandula
4 dl kókusztej (60%-os Aroy-D)
5 dkg méz
1-2 tk vaníliaaroma vagy 1 vaníliarúd magjai
25 dkg kivi (pucolás után mért súly)




A mandulát tedd késes aprítóba, és 20-25 perc alatt készíts belőle mandulavajat (a művelet közben ügyelj a gépedre is, ha túlmelegszik, inkább tarts szünetet :)). Az elkészült mandulavajhoz add hozzá a mézet, az aromát és a kókusztejet, majd keverd homogén masszává. Töltsd egy közepes méretű dobozba (nálam most ételes doboz, de megőrzött fagylaltos doboz is szuper), és tedd be a fagyasztóba pár órára. Hogy minél krémesebb állagú legyen, óránként egyszer keverd át a krémet.
Közben pucold meg és szeleteld apró darabokra a kivit, és a késes aprítóban pürésítsd. Hogy megőrizzük a fagylalt krémességét, érdemes a kivit megszabadítani víztartalmának nagy részétől, azaz főzzünk belőle lekvárt. Tudom rémisztőnek hangzik, főzés közben az én fejemben is ott motoszkált a gondolat, hogy ez így nem lesz jó, mert a színét és az ízét is el fogja veszíteni, de végül csak a szín miatt kellett egy picit aggódnom :) Amikor már lekvár sűrűségű, húzd le a tűzről, és hagyd teljesen kihűlni. Vedd ki a fagyit a mélyhűtőből, és óvatos mozdulatokkal keverd bele a kivipépet, majd tedd vissza a fagyasztóba egész éjszakára. Fogyasztás előtt szórd meg mandula- és kividarabokkal. Finom, igaz? :)



2014. február 26., szerda

Kardamomos sültalma-krémleves mézes-diós almával

Akik rendszeresen olvassák a blogot, nem lepődnek meg azon, hogy ismét levest hoztam...kivéve engem :) Bár soha nem tartottam magam levesrajongónak, folyamatosan levest kívánok. Biztosan a hideg teszi...legalábbis ezzel magyarázom ezt a furcsa jelenséget. Majd telefonálok Muldernek és Scully-nak, hogy nyomozzák ki ezt a "paranormális" esetet a konyhámban! Az elmúlt időszakban mindig zöldségből készült, talán azért is, mert a szezonális gyümölcsöket inkább nyersen szeretem, mint megfőzve.

Egyik nap azonban arra keltem, hogy édesanyám utánozhatatlanul finom ananászos almalevese után vágyakozom, így jött az elhatározás, hogy megpróbálom "kifejleszteni" a saját almalevesem. Bár nagy kedvencem a zöldalma, az mégiscsak nyersen az igazi (és leveshez igen drágállottam), így végül a pénztárcakímélőbb Idared mellett döntöttem. Sok helyen körbenéztem, ki hogyan fűszerezi és milyen alapanyagokkal párosítja az almát, végül Edó receptje inspirált a legjobban, némi változtatást eszközölve, saját ízlésre szabva. Ez a verzió most szegfűszeget is tartalmaz, de ha legközelebb készítem, vaníliával fogom helyettesíteni, úgy még finomabb lesz...de lehet ennél is finomabb? :)




Kardamomos sültalma-krémleves mézes-diós almával - hozzávalók:

a leveshez:
3 nagyobb alma
6 dl víz
2 dl kókusztej
fél citrom leve
2 tk őrölt kardamom
1 tk őrölt fahéj
1/2 tk őrölt szegfűszeg
1 db csillagánizs
7 ek eritrit - sajnos, a vásárolt almák nem voltak elég édesek, így ekkora mennyiséget igényelt, de azt ajánlom, mindenképp kevesebbel kezdd, és folyamatosan adj hozzá többet, ha szükséges
1 ek méz

a levesbetéthez:
1 kisebb alma
1 ek méz
1 marák durvára aprított dió




Az almákat mosd meg alaposan, vágd ketté őket, a magházakat távolítsd el, és egy kiskanál segítségével a vágott felét kend meg mézzel. 180-200 fokra előmelegített sütőben süsd meg az almákat. Közben a vízhez add hozzá a fűszereket és tetszőleges mennyiségű eritritet, és forrald fel. Ha az almák elkészültek, egy villa segítségével távolítsd el a héjat, és vágd apró kockákra a gyümölcshúst. Add hozzá a fűszeres vízhez, dúsítsd kókusztejjel, és egy botmixer segítségével turmixold teljesen homogénné. Tedd vissza a tűzre, és hagyd, hogy újra felforrjon.

A levesbetéthez az almát hámozd meg, és vágd kisebb kockákra. Hevítsd fel a mézet egy teflonos serpenyőben, és amikor már habzik, add hozzá az almát. Amikor az alma már eléggé megpuhult, dobd rá a durvára vágott diót is, és párold még 4-5 percig.



2013. november 15., péntek

Baconbe tekert csirkemell almás párolt lilakáposztával

Elég finnyás embernek tartom magam, amiért én elsősorban az óvodai és iskolai menzát okolom - nem nagyon készítettek olyat, amit szívesen megettem volna, vagy ha igen, úgy elrontották, hogy még - egyébként egy mesterszakácsot megszégyenítően jól főző - édesanyám is csak nehezen tudta újra meghozni rá a kedvemet. Édesanyám mindig azt mondogatja, hogy a szervezet tudja, mikor mire van szüksége, és az idő múlásával az ember olyan élelmiszereket is hajlandó lesz megenni, amelyekre hosszú éveken át rá sem bírt nézni.


Ez nálam - többek között- a káposzta, főleg annak párolt változata. Pedig egészségügyi szempontból tulajdonképpen az egyik leghasznosabb kerti növény: igazi ásványi anyag- és vitaminbomba, hiszen számos egyéb elem mellett tartalmaz káliumot, kalciumot, foszfort, vasat, jódot és ként, valamint A-, B- és C-vitamint. Hétvégén anyukám küldött nekem egy kis darab lilakáposztát, hogy csináljam meg a héten, jön a hideg, kell a vitamin. Eleinte ódzkodtam tőle, hiszen "én ezt nem is szeretem!", de adtam neki egy esélyt, mégiscsak eltelt már jó pár év, mióta utoljára próbálkoztam a fogyasztásával. És láss csodát, ízlett! Nem lett a kedvencem, de határozottan szerepelni fog a jövőben az itthoni menükártyán (különösen, hogy ezt még Jobbik fél is hajlandó megenni!)


Baconbe tekert csirkemell almás párolt lilakáposztával - hozzávalók:

fél csirkemell (kb. 25 dkg)
5 szelet bacon szalonna
ízlés szerint só és őrölt feketebors
kevés paleolaj

1/4 fej lilakáposzta
1 kisebb alma
1 kis fej lilahagyma
1 ek méz
1 ek zsiradék (nálam sertészsír)
ízlés szerint só, őrölt fekezebors és római kömény
1 tk almaecet
kb. 1 dl víz

A csirkemell mindkét oldalát sózd és borsozd, majd egy kevés felhevített paleolajon süsd elő mindkét oldalát. A szalonnaszeleteket fektesd le szorosan egymás mellé, majd fedd be velük a megpirított csirkemellet. Tedd egy olajozott/zsírozott tepsibe, öntsd fel egy kevés vízzel, fedd le alufóliával, és tedd előmelegített sütőbe. Egészen addig süsd fólia alatt, amíg a hús teljesen puha nem lesz. Ha ez megtörténik, vedd le róla a fóliát, és süsd pirosra mindkét oldalát.

A lilakáposztát reszeld le, vagy vágd nagyon vékony csíkokra, sózd le és hagyd, hogy levet eresszen. Közben reszeld le az almát, és vágd apró kockákra a meghámozott lilahagymát. Hevíts egy kevés zsírt mézzel, dobd rá a hagymát és a fűszereket. Párold egy kevés ideig, majd tedd rá a káposztát és az almát, öntsd fel a vízzel és az ecettel, és fedő alatt párold egészen addig, amíg jó puha nem lesz. Ha esetleg elfőné a vizet, pótold, nehogy leégjen.


2013. október 23., szerda

Paleo nutella

Említettem már, hogy édesszájú vagyok? :) Mindig is nagyon szerettem a boltban kapható csokikrémeket és egyéb édes kencéket (különösen a Nutellát és a Milky Way-t), annak ellenére is, hogy tudtam, nem valami egészségesek, köszönhetően a rengeteg hozzáadott cukornak és tartósítószernek. Még arra is képes voltam, hogy tanulás vagy filmnézés közben kikanalazzam...az is előfordult, hogy annyira belemerültem a kanalazgatásba, hogy a végén már nem maradt mit :) Skóciában azonban annyira drágák voltak, hogy eszembe sem jutott vásárolni belőlük, így szépen lassan leszoktam róluk (vagy inkább áttértem a lemon curdre).

Pocak Panna azonban újra bevitt a bűnbe, amikor megláttam a honlapon a paleósított csokis mogyorókrémet. Annyira egyszerűnek tűnt az elkészítése, és annyira csábítóak voltak a róla készült képek, hogy nem tudtam ellenállni neki, és tegnap én is megcsináltam. Mondanom sem kell, sokkal mogyorósabb és sokkal csokisabb bármelyik boltban kapható krémnél. Jobbik fél sem rest, ha kóstolásról van szó ;)


Paleo nutella - hozzávalók:

30 dkg törökmogyoró
3 dkg kókuszzsír megolvasztva
4 dkg holland, cukrozatlan kakaópor
6 dkg méz
2-3 ek paleolaj
60 ml víz
1 mk vaníliapor

Ha héjas mogyorót veszel, első lépésként tedd 180 fokra előmelegített sütőbe pár perc erejéig, amíg megrepedezik a héja és el kezd illatozni. A még meleg mogyorót tedd konyharuhába, és rázd addig, amíg meg nem szabadul a teljes "ruházattól". Hagyd teljesen kihűlni.

A kihűlt, megtisztított mogyorót öntsd aprítógépbe, és keverd egészen addig, amíg krémes állagúvá válik (10-15 perc, teljesítménytől függően). Ha ez megtörténik, add hozzá a maradék hozzávalókat, és keverd homogén, jól kenhető masszává. Adagold üveg(ek)be, és fogyasztásig tárold hűtőszekrényben.

Megjegyzés: Pocak Panna képein úgy látszik, hogy egy kicsit folyékonyabb krém a végeredmény, az enyém azonban viszonylag sűrű lett. Gondolom, függ attól is, milyen kakaóport használunk. Legközelebb (persze, hogy lesz legközelebb :) ) kicsit több olajat fogok hozzáadni.

2013. október 20., vasárnap

Banános paleo "sajttorta"

Ezen a héten úgy alakult, hogy volt mit ünnepelnünk, iskolai és magánéleti sikereket egyaránt. Néha az ember úgy érzi, hogy a fáradtságtól össze tudna esni, és egyáltalán nem éri meg ennyi energiát feccölnie sem a tanulásba, sem a családi dolgokba. Azonban a sikerek mindig rávilágítanak arra, hogy érdemes nap mint nap felkelni és végezni a dolgunkat, mert az elismerés nem a bokorban terem, vadon, és amikor a befektetett munkának látható eredménye lesz, minden csepp szenvedés bearanyozódik.

Úgy gondoltam, ilyen különleges sikereket és alkalmakat egy igazán különleges édességgel érdemes megkoronázni. A választás nem volt nehéz, már régen tudtam, hogy nagy családi ünneplésre mit fogok az asztalra varázsolni. Pocak Panna "sajttortája" volt az a recept, ami végképp meggyőzött a paleo étrendről...úgy is ehetsz ínycsiklandozó édességet, hogy nem kell lelkiismeret-furdalással felállnod az asztal mellől! Nekem, csokoholistának és édesmániásnak, bizony, nagy löketet adott ez a recept, és Pocak Panna egész blogja. Nagyon hálás vagyok neki, hogy megismertetett ezzel az étrenddel és ezekkel a fantasztikus receptekkel. No de, félre a szócsépléssel, íme ez a csodás recept egyenesen, immár, az én konyhámból! :)


Banános paleo sajttorta - hozzávalók:

az alaphoz:
10 dkg mandula
6 dkg aszalt, cukormentes datolya - 1-2 órára hideg vízbe áztatva

a krémhez:
10 dkg kesudió
5 dkg mandula
2 citrom leve - nagyjából 0,7-0,8 dl friss citromlé
1 mk vaníliapor
2 ek kókuszzsír felolvasztva
2-3 ek méz
13 dkg hámozott, kis kockákra vágott banán - ez volt a kívánság, de gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel készíthető

Az alaphoz a mandulát és a beáztatott, kicsit megnyomkodott datolyát tedd az aprítógépbe, és őröld addig, amíg nem válik ragacsos masszává. Nyomkodd vizes kanállal egy 18 cm-es, folpackkal kibélelt tortaforma aljába, majd tedd félre. A kesudiót és a mandulát őröld addig, amíg nem válik kenhető, krémes állagúvá (ez akár 15-20 percig is eltarthat, attól függően, milyen teljesítményű a géped). A gyümölcs kivételével add hozzá az összes hozzávalót, és keverd homogén masszává. A krém 2/3-át öntsd az alapra, és a másik réteg elkészültéig tedd a fagyasztóba, hadd szilárduljon egy kicsit. A maradék 1/3 krémbe tedd bele a gyümölcsöt, és keverd addig, amíg nem elegyedik teljesen a gyümölcs és a krém. Öntsd az első réteg krémre, és tedd vissza a fagyasztóba 2-3 óra hosszára. Szeletelés előtt hagyd 10-15 percig egy kicsit felengedni, majd vizes kés segítségével vágd fel. Ebből az adagból 8 szelet lesz. Ha nem fogyna el egyszerre (de, elfog!), hűtőben tárold.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...